Fülszöveg: Domokos
Gábor a harmincas évei közepén jár, eddig két prózai kötet, számos televíziós
és filmforgatókönyv szerzője. A reklámszövegírás terén is jeleskedik.
A Reklámország peremén
tagadhatatlanul önéletrajzi ihletésű könyv, amelyben az író izgalmas és
sziporkázóan szellemes portrét rajzol generációjának – az első magyar
yuppie-nemzedéknek – tagjairól.
Az egyes szám második
személyben fogalmazott mű reklámszlogen-gyártó főhőse kívülről, mintegy
felettes énje pozíciójából ostorozza önmagát és kortársait, alapvető lúzerségük
miatt. (Amit persze mi, „öregek”, egészen másképp látunk. Pontosabban, láttunk
eddig.) Emberünk szűk, de irigylésre méltóan összetartó baráti körrel és
harmonikus családi háttérrel rendelkezik. Látszólag semmi baj vele, és mégis.
Néha kicsit rosszul érzi magát a bőrében, akárcsak a barátai. Talán az zavarja
(őket), hogy túl könnyen pottyannak az ölébe (ölükbe) a dolgok. A többiek sorra
el is „hullanak” mellette, megkötik kompromisszumaikat, föladják álmaikat, vagy
ami még tragikusabb, sőt életveszélyes: képtelenek megalkudni a realitásokkal.
Ő viszont ezerrel hajszolja az „igazit”: nőt, bulit, életcélt. Iszik,
dohányzik, szív, csajozik (mindezt módjával és a leszokás feltett szándékával),
több egyetemen bepróbálkozik (némelyiken a diplomáig is eljut), állandó
időzavarral küzd és folyton „görcsöl”, mert képtelen megfelelni szülei (önmaga,
barátnője) elvárásainak. Mindig a könnyebbik megoldást választja, még akkor is,
ha ez a nehezebb. Általában rosszul tűri a konfliktushelyzeteket és a
kudarcokat, amire megvan az ideológiája: császárral született, így már a
kezdeti gyötrelmeket is megspórolta neki a sors (az orvos szikéje). Feltett
szándéka, hogy megtalálja azt a keskeny mezsgyét, amelyen elegyensúlyozhat a
happy end felé. A könyv végén a meccs döntetlenre áll.
Domokos Gábor a felnőtté
válás kalandregényének 21. századi prototípusát alkotta meg, méghozzá
bravúrosan. Egyetlen szavát se lehet komolyan venni, mégis minden szava igaz.
Százszázalékosan a mában él (szerző és főhős egyaránt), hasonlatait, metaforáit
a televíziós tömegkultúra (főleg a reklámok és a sorozatok) világából veszi.
Szinte szégyenkezve, lopva adagolja nekünk a bölcsességet, műveltséget, morált.
Látszólag mindig a felszínen marad, egy-egy oldalvágással darabidőnként mégis
telibe talál.
A számtalan tanulságos és
mulatságos epizódot felsorakoztató, a katartikus felhangokat se nélkülöző
Reklámország elsősorban kivételesen frappáns és „korszerű” nyelvezete, sodró
stílusa jóvoltából kecsegtet azzal a reménnyel, hogy társaságban sűrűn idézhető
kultuszkönyvvé válik. Könnyű és finom.
A kezembe akadt, mert…
rábeszéltek,
én meg engedtem a csábításnak.
Közös történetünk:
A rábeszélés ellenére azonban nem voltam biztos benne, hogy ez az én könyvem. Tologattam is, pakolgattam is sokáig, egyrészt mert bizonytalan voltam, másrészt meg nem akartam, hogy hátrányba kerüljön a nem megfelelő lelkiállapotom miatt.
A rábeszélés ellenére azonban nem voltam biztos benne, hogy ez az én könyvem. Tologattam is, pakolgattam is sokáig, egyrészt mert bizonytalan voltam, másrészt meg nem akartam, hogy hátrányba kerüljön a nem megfelelő lelkiállapotom miatt.
De
csak rászántam magam, mert – milyen kis
vicces az élet – épp olyan élethelyzetbe
keveredtem, amiben kifejezetten nem tündérmese stílusra vágytam.
Gondoltam
átveszem ezzel a könyvvel a macsógyerek
osztja az észt a csilli-villi világban hozzáállást, úgyis rám fér.
Na, nagyon nem azt kaptam, amit vártam. Elmondom miért!
Hozzákezdtem,
azzal a kellemes kis attitűddel, ami már nyilván szemet szúrt mindenkinek, s
szinte vártam, hogy jól megbotránkoztasson a trágárság és a tartalom… meg
minden.
És
úgy két oldal után pofán vágott a felismerés, hogy ez a pasi hasonlóan ír, mint én. Ráadásul jól! (Én meg szerény vagyok, tudom!) Legalábbis
én véltem hasonlóságot felfedezni. (Esetleg
Szilvamag megtámogathatnál vagy cáfolhatnál mondjuk a Mona Lisás bejegyzéssel
összevetve a dolgot. :D)
Aztán
az is feltűnt, hogy abszolút stílus
biztos, (de persze miért is ne
lenne, ha egyszer hasonlítunk) még a
csúnya szavak is a ”helyén vannak”. Nem azt mondom, hogy emeljük azonnal
szépirodalmi magasságokba, de végig nagyon működött ez az élő, beszélt nyelvi
stíl. Nemhogy nem zavart a káromkodás, de még azt is megkockáztatom, hogy
sótlan-szagtalan lett volna az írás nélküle. Nem hittem volna, hogy én valaha
ilyet leírok, de a legutolsó bazdmeg
is együtt élt és lélegzett a történettel, célja volt és értelme. (És nem is
volt olyan sok ”kötőszó”, inkább cizellált szitkozódó szófordulatok jellemezték.)
Márpedig ha nem céltalanul, pusztán csak a mondanivaló hiányának takargatása
végett van elhelyezve egy-két öblös kocsis-kifejezés, akkor nem parádézok
ellene. Nagyon is vannak itt magvas gondolatok, képtelen, mégis élvezetes
képzettársítások, szarkasztikus-cinikus önostorozás és önfeloldozás.
A forma is újdonságként
hatott, mert inkább
tűnik ez az egész egy naplónak. Illetve naplóból kiszemezgetett részleteknek,
azzal a kis változtatással, hogy E/2-ben
van megírva. (Pasinapló? Na ilyet se sűrűn olvasunk!) *arcán gonosz vigyor, közben a tenyerét dörzsöli, hogy mi mindent
tudhat meg az ellenségről*
Nem volt agyonerőltetve a
haverkodós stílus,
egyszerűen csak ilyen volt, s bizony nem köthetek bele. Akartam, de nem megy.
Képmutatásnak érezném. Tetszett na, úgyhogy elkezdtem inkább aggódni a ”témaválasztáson”. Nem mondom, kicsit evett a fene, hogy egy aranyifjú sanyarú életébe
kellett belelátnom, mert a közrabszolgamunkán senyvedők mindennapi problémái
fel nem érhetnek ehhez. De megembereltem szerénységem, mert ha őszintén magamba nézek
(és őszintén megtettem!) hasonló élethelyzetben már én is voltam. Bizony volt
idő, mikor én se pasziánszoztam nap mint nap a csekkekkel, csak úgy éltem bele
a nagyvilágba, boldog hedonizmussal, és imádtam, de nagyon. És mit ad isten, én
se forgolódtam álmatlanul a harmadik világ éhezői miatt, meg amiatt, hogy a
megkeresett pénzemet nem nekik utalom át.
S
bár ez az idő elmúlt, igazságtalan lenne feledni, hogy volt, főleg emiatt
elítélni a könyvet. A főszereplő nem tehet arról, hogy ő ott, én meg itt. Még jó is volt kicsit emlékezni az én aranyifjú
éveimre, bár lényegesen kevesebb kisunikumot és sört ittam, és nem is
jártam a Lukácsba. :) (Ja, meg nem csajoztam ezerrel, de a pénzt ugyanúgy nem
tudtam félretenni, és nekem is mindig volt legalább száz okom a megkomolyodás ellen.
– Mielőtt még valaki félreért.) ;)
De
ha valaki még mindig nem tud napirendre térni e felett, akkor vigasztalja a
gondolat, hogy azért nyilván az efféle
hozzáállás miatt fognak lassan kihalni a férfiak.
Már
épp kezdtem felengedni a könyv mellett, mire kritikus ponthoz értünk. Mert mi
az én másik vesszőparipám a hölgyhöz nem illő szavak mellett? Bizony, a nemi
erőszak. És itt is megcsillant egy röpke pillanat erejéig a fény ezen a súlyos
témán. Forgattam is a szemem, s gondolatban olyan dolgokat tettem Sanyiarccal,
ami mellett a börtön egy élethosszig tartó luxus utazás all-inclusive
ellátással, teljes állami költségtérítéssel. Remegjen is élete végéig, hogy
sose találkozzunk, mert nem mentik fel a körülmények sem a szememben. De végül is
kedves főhősünk kimondta, amit ki kell, megkaptam a tett elítélését írásos
formában, így folytathattam az olvasást. (De
azért megfogadtam: alkoholra mostantól részeg férfi mellett ránézni sem fogok.)
Lerendeztem
magamban a vörös gombos jelenetet, s bizony arra eszméltem egy idő múlva, hogy jókat kacarászok, nem is túl halkan. (Hogy engem mennyire értékeltek ezért a munkaügyön...) Mert olyan szövege van ennek a srácnak, hogy hihetetlen. Annyi baromságot összehord, olyan slendrián, mégis annyira szórakoztató.
Végem volt! Hogy lesz ebből negatív kritika? Bár ezt addigra már magam sem
gondoltam komolyan.
Nem
akartam én bántani ezt a könyvet, mert be kell látni: ilyenek a férfiak, és kész! Két
dolog vezérli őket: az, amivel gondolkodnak (s itt most nem a fejükben lévő szervre gondolok) meg a gyomruk. (Bár meglehetősen kevés
szó esett az evésről, de tudom, hogy a második kijelentésem is tökéletesen
helytálló.)… Hol is hallottam viszont,
hogy a sör folyékony kenyér? :)
Aztán lassan beindult a
jellemfejlődés is.
Illetve elég hülyén hangzik ez, miután megállapítottam a naplórészletek dolgot,
de mégis.
Főhősünknek kezdett egyre
kényelmetlenebb lenni az élet császára gúnya.
Idővel
rátalált a szerelem is, s öröm látni, hogy ennek még mindig akkora ereje van,
hogy hegyeket mozgat meg. (Illetve negyven kilós súlyokat, de ez
részletkérdés.) És ez volt az a pont, ahol le kellett tennem a könyvet. Amit
ott leírt, az első találkozást, illetve annak inkább a hatását… Könyörgöm, derüljön ki, hogy az a rész nem
csak írói túlzás, egy mitológiai elem beemelése a történetbe, mert ha ez
tényleg létezik a férfiaknál, akkor nekem most adták vissza a magánéletembe
vetett hitem. És ez a hit nagyon rám férne.
Valakinél
azt olvastam, hogy kicsit cukorszirupos a szerelem rész, tekintve, hogy milyen
volt előtte. Na ezzel vitatkoznék. Az első látásra dolgot leszámítva (ami könyörgöm legyen valós!) abszolút reális a lassú változás A NŐ
hatására. Mert igenis lassanként bontakozott kis minden, hisz nem két hét történéseit követhetjük
végig, hanem hosszú-hosszú hónapokat. Talán éveket. Idomul ahhoz, akit
szeret, mert hatással van ez az érzés az életére, világképére. Megjavul?! :)
Láttam valahol azt is, hogy már-már idegesítő a könyv a pálfordulás nélkül is. Ezzel szintén
vitatkoznék! Nem mondom, hogy helyenként nem borzolja az idegeket, főleg, ha
valaki sose kóstolta nagykanállal az életet. Dühítő lehet úgy, igen! De én
szeretek a mondanivaló mögé nézni, és szeretem is, ha találok ott valamit. Itt
megkaptam, legalábbis én le tudtam szűrni a magam tanulságait,
következtetéseit.
A
pálfordulás kérdésével meg tényleg egy az egyben ellenszegülök. Nem kapunk a
végén semmi konkrét eredményt, hanem egy lassan meginduló változást.
Helyzeteket, amik elindítanak az emberben valamit. Olyan szituációkat, amik a
stabil énképpel rendelkezőket is megrengetik. Milán esete még engem is
kikészítene, s változásra késztetne, nemhogy a reklámos csirkefogót. És ahogy A. barátom mondaná: Az Élet erről szól. A folyamatos
változásról. Ha ellenállsz, így vagy úgy, de megfizeted az árát. Ha elébe mész,
akkor csodás ajándékokat is kaphatsz.
És ezt kaptam én is a
végére. A változóban lévő Gábort, aki ott ül a folyosón, nem tagadja meg
önmagát, de már elindult benne az ön(felül)vizsgálat. Megmérettetett nem először, de
talán most nem találtatik könnyűnek.
Még
arra a pillanatra is emlékszem, amikortól már nem tudtam letenni a könyvet.
Nagyjából ott, ahol megjelent Szabi, az asztalos. *oh, Szabi az asztalos* Addigra észrevétlenül úgy be lettem hálózva,
hogy faltam a lapokat, s hagytam, hadd sodorjon a történet. Ami nem cukormázas
véget kapott és elég sok szál elvarratlan maradt!
Függővég lett? Annál jobb!
Gondolkodjon csak mindenki ezen a könyvön!
A
Kultúrinfo egyenesen kultgyanús könyvnek nevezi, s ha jobban belegondolok, nem kötözködöm
egy percig sem. Lásd meg a Reklámországon keresztül ezt az oldalt, bíráld, háborodj fel, ítéld el és/vagy
ismerj magadra! Aztán fordulj befelé és elemezd a reakcióidat! Az elveszett
generáció érteni fogja, a többiek meg próbálkozzanak!
Mi
ebben élünk és így, ezek vagyunk egészen lecsupaszítva, s ettől nem vagyunk
rosszabbak, mint bárki más, pusztán csak elveszettebbek. De küzdünk, mert azt
mondták, hogy kell, s mert magunk is érezzük, hogy küzdelem nélkül még jobban
elveszünk. De a változtatás jogát fenntartjuk!
Annyira magával ragadott a
mögöttes tartalom, hogy a reklámszakmás betekintést, az elejtett szlogeneket én inkább csak kellemes mellékzöngének éreztem. Érdekes plusz volt, de számomra nem
erről szólt a könyv.
Egy
fura tükör, az a beszélő féle, aki kérlelhetetlenül megmondja, hogy nem te vagy
a legszebb a világon.
Az
igazság persze fáj, de a felismerés fél egészség vagy hogy is mondják
Szomáliában. És még jól is szórakoztam. Amennyire
nem akartam szeretni a könyvet, annyira megszerettette magát mégis.
A
kevésbé szubjektív véleményért pedig tessék ellátogatni Szilvamaghoz és Dr. Dakotához. :)
Legőszintébb hálámmal
köszönöm a könyvet a Cor Leonis Kiadónak!
Borító: Na az nekem már azért túlságosan is kult
lett. Ellenben annyira frappáns a fülszöveg/előszó, hogy az már ritkaság számba
megy, így elnéző vagyok a borítóval.
Kedvenc karakter: Szabi, az asztalos ;), és Milán, a rendíthetetlen idealizmusával.
Anti karakter: Sanyiarc
Kedvenc jelenet:
„Aztán eljött a záróra, s te megkérdezted, hogy hazakísérheted-e. Persze, mondta, aztán az utcán egyszerűen beléd karolt. Még mindig érzed az érintését a bicepszeden. Na jó. Ott, ahol a bicepsznek lennie kellene. Mégse érezted magad még soha olyan erősnek, mint azokban a percekben. Ha azt akarta volna, hogy rúgd tökön az első rendőrt, aki szembe jön, habozás nélkül megteszed. Ha arra kér, ugorj a Dunába, mostanában halásznának ki a hulládat valahol Mohács környékén. Magyarán: teljesen az ujja köré csavart. És te, még mindig, mint egy hollywoodi nyálember, csavarodtál boldogan…”
Értékelés: 
Nagyon tetszett a poszt, nem tudom, valahogy én is úgy érzek a könyvvel kapcsolatban, mint ahogy te voltál vele. A borító sem sokat segít :), tudom, hogy jó könyv ez, de valahogy idegenkedem tőle.
VálaszTörlés@Zenka: pedig nagyon megéri! Annyi mindent kiváltott belőlem olvasás közben, hogy csak nagyjából a negyedét írtam bele a posztba.
VálaszTörlésHelyenként megbotránkoztatott, máskor nagyon is elgondolkoztatott. Volt, hogy ciccegtem rá, vagy épp nagyokat nevettem rajta. A legvége pedig szíven ütött, aztán még facsart is rajta kettőt.
Utólag azt mondom, hogyha lenne folytatása, gondolkodás nélkül megvenném! És nem a függővég miatt, hanem mert tetszett az érzés, amit kiváltott belőlem.
De tény, hogy nem való mindenkinek, bár szerintem te pont nem olyan vagy, aki nem értené a mögöttes lényeget. :)
És van még egy érvem: picike kis könyv, ha nem áll az ember feje száz felé, pár óra alatt el lehet olvasni.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés@Szilvamag: Ó, még szép, hogy tetszett. S bár a smirglipapír hasonlat kicsit túlzó szerintem, azért még szép, hogy leány létemre ;) enyhébben fogalmazok.
VálaszTörlésDe egyszer hallanád, mikor igazán felbosszantanak... a szódások olyankor hozzám jönnek ihletért. :D
És különben is, ha sivatagi bolha lenne a bejegyzésed, akkor nem szúrtam volna be ide. Te minden olyat leírtál, ami nálam kimaradt!
Újból írom az előzőt, szóval:Nagyon jó lett a bejegyzés!!! Ehhez képest az én kis szösszenetem csak sivatagi bolha a lábujjaim között (na melyik könyvből idéztem?)és valóban.....hasonlóan humorosan írtok mindketten, bár Te, szerintem sokkal nőiesebben fogalmazol.:) Gábor megfogalmazásainak finomsága néhol a smirglipapírhoz hasonlatos. Összességében, azért úgy vettem ki a posztodból, hogy neked is tetszett a könyv, és ez a lényeg.
VálaszTörlés@Szilvamag: na most jól összezavartál. :)
VálaszTörlésbocsi :D
VálaszTörlés