Szóval Könyvfesztivál. Három nap, tengernyi élmény.
3. rész
Csak egy ugrás, némi metrózás, a Critical
Mass, és már ott is voltam az Alexandra Andrássy úti üzletében, ahol már várt Gail
Carriger, Borostyán, Laura, a Lélektelen fordítója, és olyan általam nagyra
becsült bloggerek, hogy még jó, hogy a zongora miatt első körben nem értettem
rendesen mindenki nevét, mert egyéb esetben azonnal működésbe lép az összes
kisebbségi komplexusom. (Így szakaszosan sikerült aktivizálódniuk.)
Gail csinos volt, mint mindig, és
hihetetlenül kedves. Miután pedig kiderült, hogyha kávéról vagy fülbevalóról
van szó, egyforma az ízlésünk, én el voltam bűvölve.
A legszimpatikusabb mégis akkor volt,
mikor rövid sétánk során csillogó szemmel nézte a biciklistákat, és lelkesen
fényképezni kezdte a Zombie Walk-ot. Annyira őszinte volt az öröme, hogy
Budapesten látja viszont a San Francisco-ból
indult kezdeményezést, hogy azonnal büszkébb lettem kis hazánkra. Jó érzés
ilyenekkel örömet okozni az ide látogatóknak. Még akkor is, ha én épp az utca
másik oldalán gyalogoltam. :)
Ó, és akkor is külön imádtam, mikor a kürtős kalácsos élményeit mesélte! :)
Ó, és akkor is külön imádtam, mikor a kürtős kalácsos élményeit mesélte! :)
Az új helyen is volt persze némi
háttérzaj, de Gail javára legyen mondva, nagyon szépen, érthetően, tagoltan és
kellemesen követhető tempóban beszél, így gond nélkül értettem minden szavát.
Nem kevésbé Lobot, Ronenát és Borostyánt is. (Laura már kicsit messzebb ült, az ő
kérdéseit néha csak Gail válaszaiból azonosítottam be, de ez az élményből
csöppet sem vett el.)
Ráadásul annyira jókat kérdeztek a
többiek, hogy minden bennem felmerült kérdésre választ kaptam. Sőt… még többre
is.
Az írónő mindenféle allűr nélkül, nagyon
közvetlenül válaszolt a kérdésekre. Egész olyan volt, mintha ezer éve barátnők
lennénk így mind, és csak egy délutáni csajos pletyire ültünk volna össze.
Nem mintha rossz véleményem lenne az
írókról, de ennyire emberinek nem gondoltam volna Gailt. A fantasztikus angol
akcentus (na jó, ez hülye kifejezés, de hogy mondjam másként) ellenére semmi
leereszkedő hangnem vagy távolságtartás nem volt benne. És amikor felolvasott!
Ugye a hangoskönyv verziót vele rögzítették?
És amilyen tetszetős volt, amit láttam
belőle, olyan nagyon rajongtam azért is, amit mondott.
A szokványostól eltérő öltözéke miatt nem
is gondoltam volna, hogy ő az a fajta író, aki szeret mindent előre
megtervezni. Elmondása szerint ő amolyan pipálgatós lány, aki imád listát
írni teendőiről, követni azokat, és a már teljesült pontokat kipipálni. Az
életben ugyanúgy, mint alkotás közben. Még a jegyzetlapocskáját is megmutatta nekünk,
ami a pesti programját tartalmazta. :)
Nagyon következetes író tehát, aki szeret
játszani az eszközkészletével. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy
újraolvasom a könyvet, amit megtudtam, hogy a szereplők nevei beszélő nevek,
szinte minden jelentéssel bír valamely nyelven. Az meg, hogy Lord Akeldamával
kapcsolatban egy kvázi feladvány is el van rejtve a könyvekben akkor is
megnyert volna magának, ha történetesen elsőre nem is annyira tetszik a könyv,
mint amennyire tetszett. Elárulta ugyanis, hogy apró utalások vannak elrejtve a
könyvekben, melyek segítségével a végén rájöhetünk, hogy mely valós történelmi
személyiségről is mintázta a vámpírt. Nagyon ötletes kis plusz ez számomra.
A könyvek keletkezéséről is beszélt, és
még egy trükköt is elárult, hogyan is célszerű további szerződéseket kicsikarni
a kiadóktól. :) Az utolsónak leszerződött könyvet célszerű egy hatalmas cliffhangerrel
befejezni… azaz a második rész végén mind sírni fogunk a harmadik után. :D Okos
nő, az már egyszer biztos!
Jövőbeni terveiről is szó esett, és azok
alapján, amit elmondott, mindkét sorozatát nagyon várom.
Igaz, az egyik YA-nak lett szánva, de
mégsem félek tőle annyira, mert nagyon érdekel, hogy Gail hogyan is oldja meg.
Van egy olyan érzésem, hogy nem egy átlagos YA lesz. A világ persze marad
steampunk. ;)
Amilyen alapossággal készül fel a regényeire,
biztos nem egy átlagos lányneveldét kapunk tőle.
Megdöbbentő volt hallgatni, mikor
elmesélte, hogy a Hypocras Klub eszmefuttatásait korabeli Royal Society lapok
ihlették. Az ott leírt tanulmányok mentén gondolta tovább a kísérleteiket,
téziseiket. És azt is büszkén mesélte, hogy Miss Hisselpenny kalapjai sem a
képzelet szüleményei. Azok a borzalmas csodák bizony viktoriánus divatlapokból köszönnek
ránk vissza. (Mondjuk manapság is tudnak fura fejfedőket viselni Angliában,
kiváltképp királyi esküvőkön. De ez olyan lehet nekik, mint francia nőnek a
parfüm. Anélkül egy lépést sem.)
A korabeli szakácskönyveken meg mind
együtt szörnyülködtünk, mert egyrészt kismillió fogást leírnak az ilyenekben,
ellenben semmiféle iránymutató nincs egy ilyen szakácskönyvnél, hogy miből
mennyit, meddig kell sütni valamit…
Úgyhogy azzal biztos nem vádolhatják,
hogy légből kapott dolgokkal tömi tele a könyveit. És elmondása szerint a mai
kortárs irodalom egy részétől is távol tartja magát, (nevezetesen, amik stílusban
hasonlóak az ő könyveihez, pl.: Twilight) hogy még véletlenül se legyen tudat
alatti egyezés.
Helyette fantasyt olvas, vagy a japán
kultúrához kapcsolódó műveket. A lényeg, hogy Alexiához hasonló erős,
magabiztos női karakterek legyenek benne, mert a csetlő-botló mimózákkal ő sem
tud mit kezdeni. Külön kiemelte Raymond E. Feist és Janny Wurst Birodalom
trilógiáját, amire Lobo szeme is azonnal felcsillant, úgyhogy el is döntöttem,
hogy hamarosan én is elolvasom legalább a A birodalom leányát.
Olyan gyorsan eltelt az idő, hogy szinte
alig beszélgettünk és máris búcsúzni kellett, ugyanis másnap, kora reggel
indult Barcelonába.
Persze azért még pár közös kép belefért,
és nem győzök elég hálás lenni a többieknek, főleg Lobonak, hogy elküldte nekem
őket, ha már így fényképezőgép híján vagyok. Köszi Lobo! ♥
A hazaúton aztán Laurával is tudtam pár szót beszélni, és végre választ
kaptam azokra a kérdéseimre, amik olvasás óta fúrták az oldalamat, és csak a
fordító adhatott választ rá. ;)
Külön öröm ez számomra, mert szerintem nagyon jó munkát végzett. A
felolvasás és a magyar verzió alapján azt mondhatom, hogy maradéktalanul
sikerült átemelnie azt a kellemesen csípős humort, ami Carrigert jellemzi.
És annak is örülök, hogy bár tényleg csak pár mondatot, de Ronenával is
tudtunk beszélni, hisz a Czikornyai és Patza az első blogok közt volt, amit
felfedeztem magamnak.
Így telt hát ez a három nap. Három bejegyzésre is futotta belőle, annyi volt az élmény. :)
köszi ezt a részletes, és nagyon hosszú beszámolót, egy élmény volt olvasni.:))
VálaszTörlés@Nima: örülök, hogy tetszett. Így utólag azt mondom, hogy még tudtam volna mit írni a hétvégéről, de akkor lehet, hogy egy hétig más poszt sincs, csak élménybeszámoló. :)
VálaszTörlésÓ hát azért a Soulless bögrét kár, hogy nem kaptál. :( Nem kellett volna visszafogni magadat:)Mindenesetre jók lettek a beszámolók, a Könyvfesztről.
VálaszTörlésÖrülök, hogy találkozhattunk meg fel tudtad használni a képeket, mert nem sikerült mindegyik, elég sötét volt a kávézóban is, meg kint is, szegény Ronena lett a legtöbbször homályos :(
@Lobo: nem győzök elég hálás lenni a képekért!
VálaszTörlésHa egyszer vissza tudnám végre fogni magam könyvvásárlás terén, talán jutna egy saját gépre, de sajnos gyenge vagyok.
Egyébként ne edd magad a dolgon. Máshonnan is kaptam képet a hétvégéről, és megfigyeltem ám, hogy szinte mindegyik életlen. Szerintem valami légköri interferencia vagy mifene telepedett a Könyvfesztre és azért hatott így a képekre. :D
Örülök, hogy tetszett a beszámoló, magam már így utólag elégedetlenkedem, hogy mennyi minden kimaradt, de valahol muszáj véget vetni a sztorizgatásnak. :)
Neked van bögréd? Én olyan lüke vagyok, de tényleg nem akartam lealázni a kisebbeket a VP Klubban. XD De legalább van közös képen Gaillel, és ezért nagyon hálás vagyok!
Jó volt találkozni, remélem legközelebb is tudunk, sé több időnk jut beszélgetni!
Én is nagyon örültem, hogy végre megismerhettelek :)) és remélem még találkozunk máskor is.
VálaszTörlés