Fülszöveg: Annabelle, Sophie és Micki – három árván
maradt nővér, három regény, majd egy újabb lány a negyedik kötetben.
Mindannyian a nővérek gyámjának, Yank nagybácsinak a sportügynökségénél
dolgoznak reklámszakemberként. Sorsuk nem csupán a családi és munkahelyi
kötődéseik, hanem hasonló szerelmi kapcsolataik révén is összefonódik.
Annabelle
Jordan a legidősebb lány. Ő a férfias férfiakat kedveli. Az izzadságszagú
férfias futballistákat, akiknek a társaságában a nők nőnek érzik magukat a
sportoló mérete, súlya és szaga ellenére – vagy talán éppen azért. Számos
csalódás után Annabelle-nek a hajdan ünnepelt futballista, Brandon Vaughn
vállalkozását kell profi módon rendbe tennie. Csakhogy Brandon épp az a típus,
akiről Annabelle számára egyértelműen kiderül, hogy a férfi akár a végzetét is
jelenthetné. Annabelle érthetően fél egy újabb csalódástól, de kénytelen
elköltözni a kisvárosba, Brandon szülővárosába, ahol hihetetlen zavaros
állapotok fogadják.
Szakma
és mindent elsöprő szerelem. Hogyan sikerül Annabelle-nek megoldania a
megoldhatatlannak látszó konfliktusokat? Ez az alapkérdése ennek a rendkívül
olvasmányosan megírt, letehetetlenül érdekes, izgalmas és főként forró
könyvnek. A szereplők között természetesen ott szerepel a következő kötet
főhőse, Micki Jordan is, akinek sorsa nem kevésbé lesz érdekes, mint Annabelle
Jordané.
Eredeti cím: Hot Stuff
A kezembe akadt, mert…
bár
nem feltétlenül szeretem a jelenkori romantikát, ha kétfelől jön a gyengéd
erőszak, és eleve kalandozom műfajilag, akkor elég igazságtalan lenne az efféle
könyvekkel, hogy nem adom meg magam, és teszek egy próbát vele.
Közös történetünk:
Szóval Angelika már jó ideje próbálja
konok fejembe verni, hogy igenis olvassak jelenkori romantikát, mert ha a
Tiffany-kat, Romanakat és Júliákat szeretem, akkor egyenesen bűn elutasítani a
normális könyveket.
Susan
Elisabeth Phillipsre azért mégsem vetemedtem, de egyetlen egy értelmes okom
sincs rá, hogy miért nem. Inkább Carly Phillips (haha, a családnév végül is
ugyanaz) sorozatával szimpatizáltam.
A
Hot Zone széria 3 lánytestvér párra találásának történetét meséli el, amit még
megfejelt az írónő egy unokahúggal is.
A
maradék 3 részt olvasatlanul kijelentem, hogy igazán írhatott volna Yank
bácsiról és Loláról is, mert amit ezek levágtak itt nekem az első részben… hát
az megért volna egy saját könyvet is.
De
ne szaladjunk ennyire előre… vagy a végére! :)
A
Forró szerelemben adott egy csöppet diszfunkcionális család, enyhén szexista
nézetekkel.
A három lánytestvér
gyerekkorukban veszítette el szüleit,
ami után playboy nagybátyjukhoz kerültek. Az öreg igyekezett felnőni a
feladathoz, csak épp nem sikerült neki, így
a három lánykából kőkemény üzletasszony lett, akik pontosan tudják, hogy mit
akarnak, és hogyan érjék el azt.
New
Yorkban élnek, egy családi vállalkozást vezetve, melynek profilja aktív és
visszavonult sportolók marketing ügyeinek intézése.
Hadd
mondjam el, hogy míg a sportolók kifejezetten idegesítenek (még itt is), addig ez a marketing-reklám-PR irányvonal egészen
kezd megtetszeni! S mivel szerencsére nem mentünk túlságosan bele az
amerikai spotok játékleírásának részleteibe, kifejezetten tetszett a világ.
Ráadásul az is kedvemre
volt, hogy nem ártatlan mimóza egyik szereplő sem, sőt, mintha a kocsistól tanultak volna
káromkodni. Mondjuk ezzel épp voltak fenntartásaim, de annyira nem telepedett
rá a könyvre, hogy hosszú távon bosszantsam magam emiatt.
Zavart
viszont továbbra is az amerikaiak korlátolt gondolkodása.
Adott Annabelle, aki okos,
harcias és gyengéd nő, mégis olyan mondatok hagyják el a száját, hogy a fejem
vertem a falba. Azért
cicababás, mert ezt várják el tőle a menő pasik. Ha ez az ára, hogy szükség
legyen rá, akkor ő rátesz még egy lapáttal. ÖNBECSÜLÉS? Nem azt mondom, hogy
legyen slampos, de egyem azt a csöpp eszét, hát menjen a búsba az a pasi,
akinek csak akkor kell egy tanult, művelt és sikeres nő, ha az egy az egyben
plázapicsa kinézetű. Az ilyen fickó annyit is ér pont… Annyit, hogy ketrecbe zárjuk,
és mutogassuk, mint a majom előtti állomást az evolúciós fejlődésben.
És
nem, nem hinném, hogy ez túlságosan is feminista felhangú kijelentés lenne!
Szerencsére később már nem
vitte túlzásba az írónő, hogy hasonló kijelentéseket vagy gondolatokat közvetítsen
felém Annabelle-n keresztül, sokkal inkább a gyermekkorának történései
következtében kialakult szeretet utáni vágy lett a hangsúlyos.
Ez
mentette meg elsőre a könyvet, mert így már sokkal szerethetőbb volt a
legidősebb testvér.
Másodjára
meg az, hogy nem vitte túlzásba a diszlexia miatti gátlásokat.
Brandon Vaughn, volt
sztársportoló erősen diszlexiás,
ami rendesen rányomta a bélyegét tanulóéveire. Ráadásul két istentelenül
begyöpösödött agyú szülővel verte meg a sors, akik minden sikere ellenére egy
idiótát látnak benne, és nem azt a sikeres embert, aki valójában. És még az
exneje is jól kitolt vele.
Ezért rendesen munkál benne
egy nagy adag önbizalomhiány, ami miatt nem engedi, hogy érzelmeket tápláljon a
nők iránt.
Esküszöm,
direkt azzal szórakoznék az ilyen, Vaughn szüleihez hasonló emberekkel, hogy
csak és kizárólag összekevert betűkből álló szöveget szabadna olvasniuk, aztán
szövegeljenek. Ép ésszel fel nem foghatom, hogy miért ér bárkit is negatív
megkülönböztetés azért, mert diszlexiás. Ha valakinek 3 feje lenne, meg nyolc
karja, 12 szemmel… akkor megérteném, de hol van ehhez az olvasási nehézség?
Vagy én vagyok furán ”bekötve”? Volt diszlexiás osztálytársam a suliban, és
nálunk ez úgy működött, hogy mindenki segített neki, ha valami nem ment, és ez
nemhogy nehézség volt nekünk, hanem kifejezetten jó érzés. Sokszor
rajzolgattunk szövegértelmezés közben, alaposabban elbeszélgettünk adott
témákról. És ugyanolyan normális, kedves, szeretni való volt ő is, mint
mindenki más. Mert mitől is lett volna különböző a többi gyerektől?
Az
eszem megáll, hogy vannak olyan közösségek, hogy kinézik ezért az embert!
Úgyhogy nagyon tetszett,
hogy egy ilyen motívum lett beemelve a történetbe. Szeretem, ha ilyesmivel is foglalkoznak
a könyvek, és annak ellenére, hogy itt a hangsúly a romantikán és az erotikán
volt, egyáltalán nem lett elbagatellizálva.
Erre erősített tovább
Phillips a roppant érdekes mellékszereplőkkel. Őszintén szólva egy idő után Annabelle
és Brandon már nem is érdekelt annyira, ellenben a másik két lány, no meg a
teljesen lökött nagybácsi annál inkább. Fura
is kissé, hogy a fő karakterek megmaradnak átlagosnak, de a háttérben a többiek
nagyon figyelem felkeltőek. De áá… a nyitó kötetek sosem a legerősebbek.
De a problémás részek
ellenére is nagyon várom a folytatásokat, mert egy egyszerű, nagy fordulatoktól
mentes, humoros történet volt, amit jólesik olvasni időről-időre. Igaza volt kedves barátnémnak, mindent
meg lehet kapni ettől a könyvtől, amit az ember lánya egy forró nyári napon,
könnyed olvasmánytól várhat. ;)
„Brandon keze már eltűnt a szabadidőnadrág gumija alatt, amikor éles ugatás foszlatta el a vágy ködét, és engedte be a valóságot.
- Borisz – mormolta a lány.- Nem úgy hívnak. Brandon vagyok.Annabelle felnevetett, és a vállára hajtotta fejét.”
A
könyvet köszönöm a Victoria Kiadónak!
Értékelés: 
0 megjegyzés:
Ne tartsd magadban...
Mondd el bátran a véleményed!