 |
| Eredeti cím: Lover Revealed |
Butch O’Neal természeténél fogva harcos. A nehéz életutat bejárt, egykori gyilkossági nyomozó az egyetlen ember, aki valaha is bebocsátást nyert a Fekete Tőr Testvériség belső köreibe. Ő azonban egyre nagyobb szerepet akar vállalni a vámpírok világában, és az alantasok ellen folytatott harcukban. Ha nem kaphatja meg a vámpír lányt, akit szeret, akkor legalább a testvérek oldalán akar harcolni…
A sors azonban megátkozza azzal az egy dologgal, amire vágyik. Amikor feláldozza magát, hogy megmentsen egy vámpírt a gyilkosoktól, a háború legsötétebb hatalmának esik áldozatául. Haldoklik, ezért a testvériség Marissát hívja segítségül, hogy visszahozza az életbe, de talán még az ő szerelme sem elég ahhoz, hogy megmentse…
A kezembe akadt, mert...
már régóta szemeztem vele, csak eddig egy kis csömöröm volt a paranormálisok terén, és nem akartam úgy a kezembe venni Butch könyvét, hogy nem vagyok tökéletes hangulatban hozzá. De most, hogy visszatértem kalandozásaimból, mi sem természetesebb, hogy azonnal nyúltam utána.
Közös történetünk:
Butch könyve nagyon várós volt, mert már a legelején őt szúrtam ki magamnak a bandából. Fura is volt, hogy csak úgy hemzseg egy könyv a sok vámpírtól, nekem meg pont az ember jön be, de hát van ilyen. :)
Féltem is picit, hogy ezért majd csalódni fogok a történetében, de szerencsére vigyorogva tettem le a könyvet a végén.
Féltem is picit, hogy ezért majd csalódni fogok a történetében, de szerencsére vigyorogva tettem le a könyvet a végén.
Persze nem mondom, hogy az elején ne bizonytalanodtam volna el.
Ezek ketten a felével a kisebbségi komplexusosok paralimpiáját simán megnyernék, annyit szenvedtek. El nem tudom mondani, hogy mennyit forgattam a szeme azon, ahogy szerencsétlenkedtek. (Szeretlek Maria Esmeralda Lucencita, de nem vagyok méltó hozzád. Ne mondj ilyet José Armando Esteban, hisz én nem vagyok méltó hozzád... már csak egy amnézia kellett volna, és kész van 1678 rész forgatókönyve.)
De szerencsére ott volt V, és helyretette a dolgokat.
De szerencsére ott volt V, és helyretette a dolgokat.
Aztán a sztori is beindult, amit vicces kis helyzetek sokasága színezett. Amint Butch megkapta az Omega implantátumot, már a brazil szappanoperákra hajazó jelenetek sem idegesítettek, sőt, kifejezetten szórakoztattak. Bár Butch kiborít a folyamatos bébizésével, azért olyan kis cukkerek voltak Marissával közösen, ahogy tenyeres-talpas módon közelítettek egymáshoz. Havers meg egy címeres barom, és remélem erre ő is rá fog jönni a későbbiek folyamán.
Egyébként akármilyen tirpáknak is tűnt néha Butch, azért tudott olyan romantikus dolgokat mondani, hogy a fülem tövéig elpirultam még én is. És ahogy kezdett kibontakozni, hogy mi lesz belőle később... Tudtam én rögtön, hogy a legjobb fickóra fogadtam az elején! ;)
Mégis, mint Z könyvénél, itt sem az adott pár egymásra találásáról szólt leginkább a történet számomra. Zsadisztnál nagyon tetszett a testvéri kötődés, és itt Ward újra megcsinálta ugyanazt a bravúrt, csak ezúttal a bajtársiassággal.
Jó látni, hogy ilyen mély kötődésre és barátságra képesek. Igen! A pasiknak is legyen öri-barija, akit aztán csak az imádott nőért hajlandóak hanyagolni. :)
Bár egy csöppet fura a megvalósítás. Ellentétben Dmitri és Raphael párosával, itt már olyan mélységében karcolgattuk ezt a fajta kapcsolatot, ami összezavart.
Persze nem rossz értelemben, csak a vége felé már inkább drukkoltam a Butch-V páros egymásra találásának, mint a Butch-Marissa verziónak.
Kicsit azt éreztem, hogy Ward azért pendítette meg a homoszexualitásra/biszexualitásra utaló dolgokat, mert ő írni akar erről, és mindegy, hogy kikkel kapcsolatban, csak írhasson. És ez, annak fényében, hogy majd lesz is ilyen pár, de azt bezzeg elég régóta húzza-halasztja, kicsit visszás a dolog. (Ja, meg a szívem vérzett V-ért az erkélyen.)
Most akkor vagy írjon becsületesen erről, vagy ne kapjon bele anélkül, hogy rendesen be is fejezné.
Én tökéletesen imádnám a fiúkat is együtt, úgyhogy részemről akár már itt is bevállalhatta volna. Ezek után külön kíváncsi leszek Quinn és Blay könyvére. V-ről meg ne is beszéljünk, mert eddig is kacsingattam felé, de ezek után esélytelen, hogy ne ugorjak rá a könyvére azonnal.
Szóval egyértelműen látszik, hogy folyamatosan kísérletezget írás közben, ami nem baj... csak lehetőleg publikálás előtt döntse már el az ilyesmit, és ne tegyen elém kétverziós könyvet. Mert így most nem tudok őszintén örülni Marissának. (V-vel jobban illenének egymáshoz, főleg, hogy az egyik a fény, a másik meg a sötétség. Az egyik a vodka, a másik meg a whisky. :D Bár az is igaz, hogy ezek ketten együtt lehetnek majd az első májrákos vámpírpár. )
Ami viszont állandó, az a humor. Imádom a könyvek sziporkázó párbeszédeit! :)
Egyértelmű csúcspontja a könyvnek az, amikor Butch az Őrzővel beszélget. Hatalmasakat nevettem rajta.
"A fekete ruha redői alól halk női kacagás hangzott fel.– Nagyon bátor vagy, ember.– Én inkább azt mondanám, hogy ostoba – vágta rá Butch, majd megdörzsölte az arcát. Wrath eltátotta a száját a döbbenettől. – Pedig próbálkozom. Igazán mondom. Tudja, hogy tisztelettel beszéljek.– Add ide a kezed, ember!Butch odanyújtotta neki a bal kezét, amely szabad volt.– Tenyérrel felfelé! – dörrent rá Wrath.Butch gyorsan megfordította.– Mondd meg nekem, ember – mondta az Őrző –, ha azt a kezed kérném,amelyikkel a nőt fogod, ideadnád?– Persze. Csak előbb megfognám őt a másikkal. – Amikor újra felhangzott a nevetés, megjegyezte. – Tudja, amikor így nevet, úgy hangzik, mint a madarak, amikor csiripelnek. Nagyon aranyos.Balra tőle, Vishous a kezébe temette az arcát.Hosszú csend lett.Butch nagy levegőt vett.– Ja, gondolom, ezt nem lett volna szabad mondanom."
De szerencsémre az Őrző kedveli a fickót. ;)
Én meg sajnos egyre kevésbé kedvelem az alantasokról szóló részeket. Értem én, hogy kell a konfliktus, de valami írói technikával felrázhatná lassan azt a szálat is, mert így szépen csúszik bele az irritálásba. Néha már majdnem átlapoztam azokat a részeket, és félek, idővel tényleg így is fogok tenni, ha Mr. X nevét meglátom egy bekezdésben. (Vagy Mr. Akárkijét...)
És mi volt ez az epilógus a végén? Mondjuk megmagyarázott alapvető dolgokat, de a Butch családjáról szóló részek is erőteljesen túl voltak magyarázva. Ezt úgy kábé 3 mondatban meg lehetett volna írni, és bizony, annyi bőven elég is lett volna.
Remélem nem szaporodnak el mostantól ezek a felesleges mellékvágányok, mert eléggé meg tudják akasztani az olvasást. Még annyi hasznuk sincs, hogy általuk legalább le tudjam rakni a könyvet. Épp ellenkezőleg, darálom, hogy minél előbb visszatérjünk az érdekes részekhez. Vagy még visszatérünk Butch eredetéhez? Akkor meg ne tessék engem sötétben tartani sokáig! :)
Úgyhogy ambivalens érzéseim vannak. A történet alapvetően tetszett, de a készlet, amiből dolgozik, az kicsit elbizonytalanított. Ha most 660 oldalon ennyi túlírás van a sztoriban, akkor mi lesz a további kötetekben? (Vagy csak Z könyve annyira jó volt, hogy ez okvetlenül is gyengébb egy picit?)
Kísérletezik, ez egyértelműen látszik, és nem rossz, amit csinál, de nem lehetne esetleg ezt a honlapján csinálni, deleted scene-ek tömkelegének közzétételével?
Kiadó: Ulpius
Értékelés: 
0 megjegyzés:
Ne tartsd magadban...
Mondd el bátran a véleményed!