 |
| Eredeti cím: The Duke and I |
Fülszöveg: Minden jel arra mutat, hogy Simon Basset meg fogja kérni legjobb barátja húga, a bájos és okos Daphne Bridgerton kezét. Ami csak kettejük titka: házasságról szó sincs, csak így kívánják Simontól távol tartani a lányaikat férjhez adni kívánó, igen aktív társasági hölgyeket. Daphne pedig, mivel hercegi udvarló találta kívánatosnak, később alkalmas kérőket kaphat. Ám miközben Daphne sorra keringőzi Simonnal a bálokat, igen nehéz arra gondolnia, hogy az egész csak színlelés. A férfi ravaszkás mosolya talán, de tekintete felragyogása bizonyosan azt a hatást éri el, hogy Daphne beleszeret a szép hercegbe. Ez már egyáltalán nem színlelés. A lány a lehetetlennel próbálkozik: megpróbálja meggyőzni a gyönyörű szoknyavadászt, hogy okos kis tervüket némiképp módosítaniuk kell, és semmi nem olyan jó, mint szerelmesnek lenni…
Kezembe akadt, mert...
még tavaly karácsonyra megkaptam tesómtól, lévén ez volt a legolcsóbb könyv a listámon. (Hát nem édes! Kezét-lábát töri, hogy megörvendeztessen. ;)) Aztán most úgy alakult, hogy semmi se tetszik, semmi se jó, így feltétlen történelmi romantikushoz kellett folyamodnom. MJP-vel versenyeztek, végül JQ nyert, mert nem volt már képem tovább tologatni.
Közös történetünk:
Hogy de milyen jól tettem. Pont arra vágytam, hogy utamba akadjon egy újabb rajongás, és tessék, csak a kezem kellett jó helyre nyújtanom a polcon.
Annyit azért elmondanék elöljáróban, hogy a vége szabotálta a csillagos ötöst, de ne szaladjunk ennyire elébe a dolgoknak rögtön.
Adott egy férfi és egy nő, az egyik vagyonos és rangja is van, és esze ágában sincs megnősülni. (Ő a herceg.)
A másik... hát ő is vagyonos, és egyébként rangja is van, ráadásul mindenáron meg akar házasodni. (Ő vagyok én... egy fenéket, ő Daphne, a vikomtessz. - Csak ugye a cím megkövetelte ezt a gyenge humorizálást.)
Eddig szép és jó, csak jogosan merül fel a kérdés, hogy az ördögbe keveredtek mégis egymás mellé? Hastings hercege, aki apja halála előtt Clyvedon grófja volt, egyébként meg Simon Bassett (Bírom az ilyeneket! Fogalmam sincs, hogy mit írok, mert hát minek neki ennyi különböző név, de amúgy jól hangzik, nem?) Daphne Bridgerton legidősebb bátyjának cimborája, aki a kalandor évei - és apja halála után - hazatér Angliába.
Rögtön a házassági fronton teperő mamák és hajadon leányok kínzó szorításában találja magát, ezért elhatározza, hogy színlelt udvarlással hajtja el a kellemetlen fehérnépet.
Természetesen rajongása tárgya Daphne lesz, akinek kapóra jön a nagyvad kitüntető figyelme, ha a későbbiek folyamán épkézláb kérőt akar magának.
Csak épp a szív dolgaival nem számolnak.
Észre sem veszik, és már barátok, majd önkéntes őrangyalai egymásnak, ugyanis Daphne három szerető bátyja szinte minden fejezetben szíven lőné a herceget. :)
A végére persze minden a helyére kerül, és senki nem kap golyót, így akár nagyobb megrázkódtatás nélkül túl lehetett volna lenni a regényen, ha...
Ha nem rázkódtam volna folyton a nevetéstől!
Tény, hogy nem a csavaros történetvezetés a titka a regénynek, hisz láttunk már karón varjút, évődő szerelmeseket, gyermekkori démonokkal küzdő főnemest, és önfeláldozó hősnőt, mégis megédesíti az egész regényt az a fantasztikus humor, amivel Julia Quinn bír.
Szokták ugyebár modern kori Austennek nevezni, ami szerintem piszok veszélyes, mert hogy jön ehhez a hasonlítgatáshoz bárki, most mégis 100%-ban egyet kell értenem ezzel.
Olyan választékos dialógusokat ad a szájukba, ami hűen idézi Austent, mégis olyan pattogó humorral van átitatva minden, ami nagyon is maivá teszi. (Kétlem ugyanis, hogy ennyire ironizáltak volna az 1800-as években.)
A sziporkázó párbeszédek kifejezést teljesen át is értékeltem magamban, mert ha visszagondolok, hogy eddig milyen könyveknél fogalmaztam így, azt kell mondjam, butaság volt.
Ez itt, kérem szépen, a sziporkázó humor mintapéldája! Nemhogy vigyorogtam, de egyenesen kacagtam minden egyes megszólalásukon, akár főhős, akár mellékszereplő nyitotta ki a lapokon a száját. És a helyzetek, amikbe magukat tudták belekeverni... Ha agyonütnének sem tudnék választani, hogy melyik jelenet volt a legviccesebb.
Nyitó kötettel rég voltam ennyire elégedett, és a mellékszereplők megismerése nagyon biztató a további könyvekre nézve.
Van ugyanis 8 Bridgerton, mind kap is egy-egy történetet, úgyhogy nem sok más dolgom akad, mint felvásárolni a maradék hetet.
Igaz, jobbára csak az idősebb fivérek karakterét lehetett itt megismerni, de rájuk nem lehet panasz. (Colin... hmmm...) Mondjuk, Hyacinth könyvét akkor is elolvasnám, ha innentől egy szó sem esne róla, mert a pici lány egyetlen mondatával megvett magának.
- Ha úgy határoz, hogy feleségül veszi a nővéremet...
Daphne majdnem félrenyelte a kétszersültet.- ...fogadja jóváhagyásomat.Simon alig kapott levegőt.- De ha mégsem - folytatta Hyacinth pajkosan mosolyogva -, nagyon lekötelezne, ha megvárná, míg elég nagy leszek.
Persze a főszereplőkkel sem volt gond. Hastings hercege intelligens, művelt és törődő, ráadásul herceg. Kicsit húztam a számat persze, hogy mire fel az a nagy szenvedés a dadogás miatt, de alaposabban belegondolva, akkoriban (is) az elit volt olyan hülye, hogy ezen problémázzon. (Egyébként szerintem meg igenis szexi, ha egy férfi zavarában kissé dadog.) Simon meg volt olyan idióta, hogy tovább problémázzon ezen. (Férfiak!)
De ami a koronája volt a regénynek, az Daphne karaktere. Végre egy értelmes, szerethető női karakter, aki tudja, hogy mit akar, és nem fél piszkos eszközöket is bevetni. Nem adja meg magát a naivitásnak, és várja a sült galambot, hanem kombinál, cselekszik, vállalja a tettei következményeit, és szembeszáll bárkivel, aki ellentmond neki.
Egyetlen dolog miatt nem beszélek egyébként most össze-vissza, csapongva a nagy rajongásom közepette, az pedig a vége.
Egy nagyszerűen felépített kis eseményláncolat volt végig, hihetetlen adok-kapok, odamondogatokkal, amihez személy szerint egy habkönnyű befejezés dukált volna.
Ehelyett némi realitás és komorság vegyült a sorok közé, ami alapvetően jogos, nekem mégsem tetszett igazán.
Persze boldog a befejezés, és nyilván meg kellett küzdeni a gyerekkori sérelmekkel, mégis sokkal inkább olvastam volna továbbra is abban a könnyed stílusban, ami egyébként a regény szinte teljes egészét jellemezte.
Olyannyira, hogy fontolgatom, megtanulom szóról-szóra a beszólásokat, mert ilyen szöveget egyszerűen kár veszni hagyni! :)
Hiszen a végén tanúsított fanyalgásom ellenére ez egy nagyszerű könyv, hovatovább most borítékolom, hogy az egész sorozat az, amit vétek lenne kihagyni.
Történelmi romantikusokat kedvelőknek kötelező alapdarab, romantikát kedvelőknek szintén, de még annak is erősen javallott, aki alapvetően nem kedveli a csöpögős sztorikat!
Sorozatnyitó kötet nálam ilyen jól még nem szerepelt, és nem is csodálkoznék, ha jó ideig nem is tudná megugrani ezt a lécet másik.
Kiadó: Gabo
Értékelés:
Feltétlen folytasd a sorozatot, a második könyv ennél is (és az összes JQ könyvnél is) jobb!
VálaszTörlés@Htim: rajta vagyok! :)
VálaszTörlésÉpp beszélgetjük a pénztárcámmal, hogy miért is kell feltétlenül költekeznünk ebben a hónapban újfent csak könyvekre. :D
Nagyon örülök, hogy felfedezted magadnak J.Q. Szerintem az összes könyve tetszeni fog, és szerintem nincs még egy hozzá hasonló író, aki ennyire humorosan és romantikusan tudna történelmi romantikát írni. Aki tud, az azonnal közölje velem.
VálaszTörlésDe jó, hogy neked is tetszett :)
VálaszTörlésHyacinth könyve a legeslegjobb, majd meglátod ;)
@Szilvamag: ideje lenne belekezdened a Malory sorozatba :D csak húzod-halasztod...
@Magnolia: őt és Colint nagyon várom ám. :)
VálaszTörlésSzépen el vannak osztva, hogy köztük is olvasni "kényszerüljek". :))
Magnolia: Na jó. Ráállok a beszerzésre.:)))))
VálaszTörlésMegnézem a rukkolán meg a vaterán is.
@Szilvamag: úgy nézelődj, hogy azért gondolj rám is! :)
VálaszTörlésMától hajtok a teljes JQ életmű beszerzésére. ;)
Figyelni fogom :)
VálaszTörlésNah, most már az én érdeklődésemet is felcsigáztad. Sőt, ajándék ötletet is adtál...van egy ismerősöm, aki szereti a vicces, kicsit romantikus történeteket és ebben a hónapban lesz a születésnapja...:D
VálaszTörlés