Újabb Ward-rajongó "született"
Fülszöveg: A New York-i Cladwell éjszakai sötétjében halálos háború folyik a vámpírok és gyilkosaik között. A harcot a hat vámpír harcosból álló csapat, a Fekete Tőr Testvériség vívja. Zsadist közülük a legveszélyesebb, a legrémisztőbb.
Zsadist, akit korábban vérrabszolgaságba kényszerítettek, még mindig viseli szenvedéssel és megaláztatással teli múltja sebhelyeit. A csillapíthatatlan dühéről és sötét oldaláról hírhedt férfitól mind a vámpírok, mind az emberek rettegnek. Egyetlen társa a harag, egyetlen szenvedélye a terror – amíg meg nem ment egy csodálatos nőt…
Eredeti cím: Lover Awakened
A kezembe akadt, mert…
ha már megvan az
összes rész, és ha már belekezdtem. Őszintén szólva teljesen elvárás mentesen
elővettem, hogy elüssem vele a hétvégét.
Közös történetünk:
Nem sok bizodalmam volt ebben a részben,
tekintve, hogy annyira nem gyűrűzött körém az Éjsötét szerető, és szinte kicsit
irritált is a Síron túli szerető.
De most fejet
hajtok Ward előtt!
Ebben a részben
aztán minden volt, ami szem-szájnak ingere. Nem mondom, hogy teljesen hibátlan,
mert természetesen bele tudnék kötni, ha nagyon akarnék… de nem akarok!
Ebbe a részbe
nem.
És értem már,
hogy mire fel az a nagy rajongás Zsadistért, és ó igen… ezennel én is téptem
egy számot a kígyózó sor végére.
Innentől finom spoilerezés következik!
No, nem azért,
mert minden vágyam egy sebhelyes arcú (bár épp jöhet), kegyetlen vámpírharcos,
hanem azért, mert ahogy ezt a történetet Ward összerakta, az nagyon!, de nagyon
rendben volt.
Először is
megkímélt (bár persze azért finoman mégis ott volt, lásd előző rész) a ’két pillantás, és már elaléltam’-hozzáállástól.
Itt lassabb a folyamat, ami igencsak jót tett cöccögésre hajlamos lelkemnek.
(Persze ettől még maradhatna középszerű.)
Ám amilyen
témákhoz, és ahogy hozzányúlt a szerelmen kívül… az nagyon tetszett.
A nemi erőszak
alapvetően nem egy könnyen emészthető dolog, és pláne veszélyes habcsókba
csomagolni. Itt meg még meg is fejelte azzal, hogy nem is női, hanem férfi
szemszögből láthattuk.
Nem is egy
szereplőnél, hanem rögtön kettőnél.
És nem barmolta
el!
Kiváló
dramaturgiai érzékkel pakolta egymás mellé Zsadistot, Bellát és Johnt. Megspékelte
némi drogfüggőséggel (Phury és Rehvenge), majd még tekert rajta kettőt. Egész
pontosan beemelte a társfüggőséget és a végére a gyászt is. (Bár azért kicsit
haragszom az írónőre!)
Szépen egymás
mellé szerkesztette a különböző részeket, nézőpontokat, okosan játszott a
visszaemlékezésekkel, feszesen fogta a történetvezetést, nem untatott
bicskanyitogató közhelyekkel, nem magyarázta túl a dolgokat. (De ettől még nem
lenne számomra újraolvasós.)
Viszont amivel
mindenen túltett az a testvéri kapcsolat, annak a végtelenül
megmagyarázhatatlan szeretettel és mély kötődéssel teli viszonynak az
ábrázolása volt, ami Phury és Zsadist között van.
Mert nekem is
van egy húgom, és én is oly lángolva szeretem, hogyha kellene, tőből lerágnám a
lábam érte, hiába tud az őrületbe kergetni napi szinten.
És itt ugyanúgy
megvolt az a kettősség, ami néha bennem is dúl.
Egyfelől az
ember látja, hogy a szerette milyen hibákat vét, másfelől nem szól, hanem
mindent megtesz, amit csak kér, még ha önmagán felüli erőkifejtésre is van
szükség hozzá.
Egyszerűen
imádom a testvéri szeretetről szóló könyveket, és itt bizony mindent megkaptam,
amit csak kívánhatok.
 |
| Forrás: www.lynnegraves.com |
Nem is feltétlen
Belláról és Zsadistról szólt számomra ez a könyv (talán az eleje csak), hanem
Phury-ről és Zsadistról. Minden más csak járulékos elem, viszont annak
nagyszerű.
Az egyének
fejlődése, a döntéseik, a lelki háborúk… Ha innentől kezdve Ward ennyire komolyan
kézben tartja a dolgokat, akkor mi nagyon fogjuk szeretni egymást.
Persze egy
rohadék, mert így megkínozni a szereplőket… de ettől lesz sajnos életszerű.
Johnért
egyszerűen vérzik a lelkem, Tohr helyében meg pláne inkább az írónőn bosszulnám
meg a sérelmeket, mint O-n.
És itt jön
bennem a kettősség. Egyrészt nagyon elfuserált dolognak tartom, amibe Tohrt
keverte (szemétség Johnnal is), másrészt meg Bella termékenységi fiaskóját,
illetve annak végeredményét túl cukorsziruposan soknak éreztem.
Oké, maga a
folyamat (a bagzási rész) kellett valahol, hogy megoldja Zsadistnál a krízisen
való átlendülést, de az a vége jelenet a sok sírással nekem már túl szivárványpónis
volt. Pont az életszerűség sérült, mert oké, hogy a való világban vannak ”nem
tervezett balesetek”, de ennyire varázsütés szerűen nem szoktak összeállni a jó
dolgok egyetlen kerek egésszé.
Persze, persze…
tudom, hogy a Nalláról szóló novella pont ezt a csorbát fogja kiküszöbölni, de
mivel én még azt nem olvastam, így igenis idefirkantom piciny
elégedetlenségemet.
Majd helyesbítem
magam abban a bejegyzésben, mikor eljutok addig a részig. :)
Ha meg azt
veszem, hogy értelmetlen halálesetek nap, mint nap történnek, akkor igazán nem
vethetem az írónő szemére Wellsie-t. De ennél a pontnál mégis azt érzem, hogy De jó, lett még egy könyvre való anyag!
Egyébként ”kicsi”
Butchomat is piszkálom, ha már itt tartunk!
Te címeres ökör!
Hát nem igaz, hogy játszod itt a sértődöttet. Nagy szerencséd, hogy a te
könyved jön!
"Végül is egy férfinek legyen tartása. Legalábbis addig, amíg a külvilág is látja."
Most kevesebb volt a humor is (bár azért a 421-424. oldalakon hozták a formájukat), mégsem volt hiányérzetem, és ettől függetlenül, most
nagyon megmozdult bennem valami a sorozattal kapcsolatban, és hirtelen nem is
tudnék olyan testvért mondani, akinek nem érdekelne ezek után a története.
Azért majd visszafogom
magam, nehogy csalódás legyen a vége.
De az biztos,
hogy ezt a részt még sokszor fogom újraolvasni, annyira kerek egész lett!
Ja, és utólag
olvasva a fülszöveget: hogy ez mekkora egy semmitmondó közhelypuffogtatás!
Kábé, mint ez a bejegyzésem, ami a tizedét nem adja vissza annak, ami olvasáskor bennem felmerült. Nagyjából úgy vagyok, mint Zsadist, amikor a terhességre reagált.
"Zsadist a homlokát ráncolta. Kinyitotta a száját, aztán becsukta. Megrázta a fejét.- Nem értettem... Mit mondtál?"
Kiadó: Ulpius
Értékelés: 
Ez a könyv szerintem is abszolút a dobogó legfelső foka a 3 közül! :D Nagyon tetszett. Már az előző részben is jobban érdekelt Bella és Z sorsa, azzal, hogy belekeverte Phury-t is -nagyon vérzik érte a szívem! Szegény! Majd a frászt hozta rám a heroinos akciójával!! Bár néha kiakadtam, azon, ahogy Bella futott Z után, de hát jólvan'na!
VálaszTörlésAmit Wellsie-vel tett, teljesen érthetetlen, és feleslegesnek éreztem, el is szomorodtam: szerintem igenis kivitelezhető lett volna az ő történetük, hiszen egy házasság sem tökéletes! (Persze, ha tartalomjegyzékkel kezdi a 3. könyvet is! -öhm, említettem már mennyire zavar?)
Oké, Phury könyvét viszont most már szintén felvettem a listámra, főleg, mert tényleg imádtam ezt a részt! :)
Tényleg Nalla is kapott könyvet?
Alexandra