Fülszöveg: 1999-et írtunk: a világ éppen az
aktuális világvégére készült. Különleges világvége volt ez. Nem atomháborútól,
globális felmelegedéstől, gyilkos földrengésektől, árvizektől, szökőártól,
napkitöréstől, még csak nem is kisbolygó becsapódásától félt az emberiség.
Attól rettegett, hogy beköszönt a 2000-es év. Hatmilliárd földlakó félelemmel
vegyes izgalommal várta, hogy az órák 1999. december 31-én éjfélkor 0 óra 0
perc és 1 másodpercre ugorjanak. A jövendölés szerint ennek a pillanatnak
totális kataklizmát kellett elindítania. Világszerte villamosenergia-hálózatok,
számítógépek, telefonközpontok, bankok, műholdak, repülőgépek, autók,
háztartási eszközök millióinak kellett elnémulniuk, elsötétülniük, lezuhanniuk
és leállniuk. A belsejükben addig megbízhatóan működő mikroprocesszorok,
illetve az ezeken futó programok ugyanis nem voltak alkalmasak a 2000. év
kezelésére. A világvége azonban elmaradt. Ellenben beköszöntött a harmadik
évezred, amely rohamos fejlődést hozott a mobil távközlésben, a közösségi
internetezésben, a zenehallgatásban, az internetes kereskedelemben, az
orvostudományban, az elméleti fizikában és a genetikában. A másik oldalon
viszont a globális felmelegedés gyorsulását, a környezetszennyezés fokozódását,
a dotcom cégek kipukkanását, a terrorista támadások felerősödését, az
ingatlanpiac összeomlását, a világméretű hitelválságot is elhozta nekünk. Üdv
mindenkinek a harmadik évezredben! Ebben a furcsán induló és még furcsábban
folytatódó millenniumban, amelyből pillanatokat, gondolatokat, képeket, hangulatokat,
történéseket és furcsaságokat idéz fel ez a könyv, a szerzőtől már megszokott
tűnődések, elmélkedések formájában.
A kezembe akadt, mert…
megláttam a
Gondolat Kiadó kiajánlójában. Igaz, elsőre elsiklottam felette, de aztán
észrevettem az alcímet, s kíváncsivá tett a blogkönyv kifejezés.
Közös történetünk:
Még szép, hogy felkelti az
érdeklődésemet egy blogkönyv, akár olvasom azt a blogot, akár nem.
Olyan ez, mint egy legújabb modernkori
valóságshow, az ember minduntalan bele akar lesni a másik életébe. A blogok
esetében jobbára a gondolataiba,
ami szerintem sokkal izgalmasabb (és tartalmasabb) dolog, mint a tévé által
legyártott celebek hedonizmusa.
Minden blognál,
és blogkönyvnél egy olyan, az enyémtől eltérő egyediséget keresek, amiből az
adott író lelkének lenyomatát lehet kiolvasni. Nem feltétlenül kell, hogy személyesen magáról írjon, elég, ha süt a
sorok közül valami olyan, ami csak rá jellemző.
Így kezdődött,
hogy a Könyvhéten elfogadtam Bőthe Csaba könyvét is, mellyel kapcsolatban
semmiféle előzetes információm nem volt. De tetszett a gondolat, hogy egy
merőben más témában olvasgassak, mint amiről jómagam (okkal) nem írok.
Ebből kifolyólag
a szerzőt sem ismertem korábban, ám a dedikálás végén egy nagyszerű embert ismertem meg,
akivel öröm beszélgetni, mert olyan szerteágazó témákat érintettünk pár perc
alatt, hogy azonnal bizonyosságot nyertem: Jól
döntöttem a könyvvel!
És valóban. Még
ott a Vörösmarty-szobor tövében belekezdtem, és minduntalan visszahúzott
magához a könyv, pedig műfajánál tekintve nem
az a fajta olvasmány, amit egy fenékkel kell kiolvasni.
Hat nagyobb témakörre van osztva, s
mindegyik témában több bejegyzés található, mely lazán kapcsolódik egymáshoz. És mindegyiket mennyire szerettem. Szó
volt politikáról, kultúráról, az Élet
kisebb-nagyobb központi kérdéseiről. Sokszor olyanról is, amihez egyáltalán nem
értek. És mégis, vagy inkább pont ezért, olyan volt a könyv, mint egy jóízű beszélgetés. Kellemesen könnyed,
mégis intelligens, toleráns beszélgetés mindenféléről, ami az embert
érdekelheti.
Mert vegyük
például a sommelierekről szóló részt. Abszolút inkompetens vagyok a témában, és
az adott hír, amiből a bejegyzés született az életben nem érdekelt volna.
Márpedig itt elolvastam, és amellett, hogy tanultam valami apróságot erről a
szakmáról, még olyan összefüggéseket is megláthattam, amit magamtól nem
sikerült volna.
A legkedvesebb barátaimmal szoktam
ennyire szerteágazó témákról beszélgetni, tekintve, hogy mind egy kicsit mások vagyunk. De ők messze vannak tőlem, és sokszor
kevesebbet kapok ebből az élményből, mint szeretnék. Erre itt ez a könyv, és úgy éreztem, kaptam valami instant megoldást a
dologra.
Témákat, melyek
különösebben nem érdekelne, de nagyszerű beszélgetőtársam érdekessé varázsol.
Témákat, mely elevenembe vágnak, és órákig tudnék róla beszélni.
Témákat, melyről tényleg csak a legszűkebb
körében mer említeni az ember…
Fantasztikus élmény, hogyha magvas
gondolatokra vágyom, csak lekapom a polcról, és fellapozok egy-két bejegyzés. Ráadásul így az igazi olvasni is a
könyvet. Amolyan füveskönyv módjára.
Sok részhez megfelelő hangulat kell, és
idő, hosszan ízlelgetni a szavakat.
Aztán voltak
azonnal ”fogyasztható” részek. A Parfüm című könyv például rögtön a
várólistámra került, mert annyira személyes az ajánlója, annyira behálózott,
hogy rögtön átfordította általános érdektelenségemet a könyvvel kapcsolatban.
És máshogy is fogom olvasni ezek után, hogy tudom, valahol hazánkban egy
férfinak mit jelentenek az illatok.
És túl azon,
hogy a személyes beszélgetés során mennyire szimpatikus lett az író, még tudta
fokozni a könyvben. Már-már számomra mesébe illően, ugyanis akinek József
Attila Tudod, hogy nincs bocsánat című verse a kedvence… hát fogalmazzunk úgy,
hogy az már lányregénybe illő tulajdonság.
Annyira mély és
erőteljes a vers, hogy sok férfitársa ha meg is érti, inkább megriad az
üzenetétől, nemhogy magáénak ismerje el a benne megfogalmazott gondolatokat.
Azt hiszem, ez
volt az a rész, ahol Bőthe Csaba megvetette velem az összes könyvét. :) Mindegy
miről szóljon!
Mert erre az intelligens, minden témát érintő társalgásra szükségem van,
és cseppet sem zavar, hogy kívülről úgy tűnhet, egyirányú a dolog. A könyv beszél hozzám, én meg a könyvhöz, és
mondhat akárki akármit, a könyv is ugyanúgy hall engem, mint én őt.
Megint csak egy
olyan könyv a kiadótól, amit nem fog mindenki érteni, de azt bizton állíthatom,
hogy a könyvszerető molyok a Kultúra részt egyenesen imádják majd. Cipőmániásoknak és Harry Potter
rajongóknak pedig kötelező! ;) ( A
megfelelő részeknél kiderül, hogy miért.)
A Gondolat Kiadónak
őszintén köszönöm a könyvet!
Utólag bevallom,
semmit sem tudtam a szerzőről, egészen eddig, míg pár sorral fentebbig le nem
gugliztam a bejegyzéshez. Kerekedett is a szemem, mikor kisült, hogy kivel
beszélgettem múlt vasárnap.
Apával meg is
állapítottuk, hogy van egy degenerált gén bennem, ami abban segít, hogy úgy
sétáljak oda nagy emberekhez, hogy halvány lilám sincs róla, hogy kik ők, és
ennek ellenére (vagy épp ezért) kedélyesen, görcsös igyekezet nélkül
beszélgessek el velük. Mert Bőthe Csaba… fogalmazzunk úgy, hogy nem csodálkozom
azon, hogy ennyire tele van a könyv magvas gondolatokkal, és örülök, hogy
vannak még vezető beosztásban ilyen intelligens és kedves emberek!
A könyvembe azt
írta, hogy reméli tetszeni fog második olvasásra is. Nos, ezúttal üzenem, hogy
biztos, sőt, még harmadik, negyedik és sokadik olvasásra is, mert gyakran fogom
a kezembe venni, ebben biztos vagyok.
Kedves Gretty
VálaszTörlésÍrtak már értékelést a könyveimről nem keveset. Voltak közöttük ilyenek, olyanok, jobbak és kevésbé jók, volt amelyiknek örültem, másoknak kevésbé. A te értékelésed mindet lekörözi és nem azért mert jó értékelést adtál. Sokkal inkább azért, mert van eleje és vége, van mondanivalója, tartalma, stílusa. Azt mutatja, hogy te magad is jól írsz, már pedig ha olyan valaki ír jót az emberről, aki maga is jól ír, az a legnagyobb öröm, és még olvasmányélménynek sem utolsó. Köszönöm többszörösen is! Üdv: Bőthe Csaba
PS: A beszélgetés a Vörösmarty téren a könyvbemutató napján tényleg jó volt, élveztem én is.