 |
| Eredeti cím: Desire Unchained |
Fülszöveg: Runa Wagner egyáltalán nem akart beleszeretni a jóképű idegenbe, aki mintha ismerte volna a legtitkosabb vágyait. De nem tudott ellenállni a hihetetlen szenvedélynek, amely lángra lobbant közöttük, és ami elhamvadt, amikor Runa rájött, hogy a férfi megcsalja. És furcsa változásokat is érzett saját magán… Megfogadta, hogy bosszút áll a férfin, aki tönkretette az életét, és a nyomába eredt, ám ez oda vezetett, hogy Shade leggonoszabb ellensége foglyul ejtette őket.
Shade, a seminus démon, akin szerelmi átok ül, remélte, hogy sosem látja többé Runát. Ám mikor egy sötét tömlöcben ébredt a mérges és titokzatos erőt sugárzó Runa mellett, rájött, hogy a nő még veszélyesebb hatással van rá, mint valaha. Rabtartójuk varázslata arra kényszerítette őket, hogy átessenek a nászszertartáson, így egy életre egy párként kénytelenek élni. Együtt vették fel a harcot az őrült ellenséggel, akinek nem csak velük voltak tervei…
Kezembe akadt, mert...
az első részben nagyon tetszett a démonkórház ötlete, s bár nem szimpatizáltam túlságosan a szereplőkkel (egész pontosan kifejezetten irritált a főhősnő), éreztem annyi kakaót a sorozatban, hogy bizalmat szavazzak neki, arra várva, hogy minden résszel jobb és jobb lesz.
Közös történetünk:
Erős jelenettel nyit, és már kezdte beváltani a hozzá fűzött reményeket, mikor elkezdett laposodni a történet.
Shade és Runa ugyebár fogságba esik rögtön a legelején, méghozzá nem kisebb démon miatt, min Roag, a rég elfeledett és halottnak hitt seminus testvér. Miután a csöppet elmeháborodott főgonosz rájön, hogy kínzással nem sokra megy, nászra kényszeríti a korábbi szeretőket, hátha aktivizálódik az átok Shade-n, aki emiatt átlátszóvá válik, majd elenyészik.
Egyébként meg nem is feltétlenül őket akarta, hanem Lidércet, csak ha már így alakult, miért nem terjesztené ki a szenvedést az egész családjára.
Jól elviccelődtek a papucsság kérdésével, én meg arra gondoltam, akárhányszor a fő páros "színre lépett", hogy Jé! Tényleg! Ez a könyv is egy nagy papucs. Elém tesz valami borzasztó kiszámíthatót és közepeset, és nekem ezen kellene jót szórakoznom.
Alapvetően a női karakterrel nem volt bajom, Runa sokkal szerethetőbb, mint Tayla volt, így e téren mindenképp javult a sorozat. Ám Shade... na, vele már voltak problémák. Maluncoeur ide vagy oda, semmi rettenthetetlen nem volt benne, hovatovább a szerelmi vekengése is csak azt érte el nálam, hogy a gyomrom forogjon a megnyilvánulásaitól, nem pedig azt, hogy megdobbanjon szúrós szívem. A kémia meg kettőjük között... na az szerintem egyáltalán nem volt.
- Azt hittem, mióta egy pár lettünk, már nem kezdhetsz ki másokkal.- Nem mehetek el a végsőkig, de még mindig rengeteg férfiúi bájam van.
- Bájad? - Biztosan viccel, gondolta Runa.
- A dugjunk-hormon.
Runa korábban ember volt, Shade meg kedvét lelte benne, de persze ő mindenkiben, hiszen bagzó démon... akarom mondani termékeny inkubusz, szóval neki muszáj.
Az előző részhez képest eltelt egy év, Eidolon és Tayla boldog vegyes házasságban élnek, Shade éli világát, Lidérc meg, hát ő Lidérc.
Kynan beállt a démonkórházba dolgozni, de folyamatosan gyűlöl mindenkit, akit csak lehet. Gem továbbra is epekedik érte, Runa meg időközben vérfarkas lett. (Egyetlen meglepetése a könyvnek sok-sok oldalon keresztül, hogy na vajon ki miatt...)
Ebbe a langyos állapotba kavar bele Roag, aki sokáig messze a legérdekesebb karakter a könyvben. Na jó, ez így nem igaz, mert Lidérc végig hozza a színvonalat, és Kynannel való kapcsolata is nagyszerűn ki lett találva.
Olyan az egész, mint egy hangolás közben tetten ért zenekar. Kicsit kusza, kicsit disszonáns, de a végére azért helyreállnak a dolgok.
A fő páros, és szenvedéseik elég semmilyenek, amikor meg elkezdenek szerelemesek lenni, akkor már kifejezetten borzasztóak.
Közben Ione szépen készíti elő a terepet Lidércnek és Kynannek. És itt az én nagy bajom. Ők ketten messzemenően vitték a hátukon a sztorit, ezerszer érdekesebbek, mint a fő pár, és egyszerűen nem értem, hogy mi ez a szokás lassan minden paranormális szerzőnél.
Adott a sablon: egy könyv, egy pár. Cselekmény, akció, szerelem... mellé némi előkészítés más szereplőknek. És ezzel nem is lenne baj!
Na igen ám, csakhogy rendre azt veszem észre, hogy ez már így néz ki: valami kis cselekmény, gyenge akció, semmitmondó, hirtelen szerelem, és HANGSÚLYOS fókuszálás az elkövetkezendő könyvek szereplőire, akik ugyanúgy satnya mellékszereplőkké fognak szelídülni a saját könyveikben.
Mi ezzel a bajom?
Hát csak annyi, hogy miért? Miért kell ezt a sémát követni?
Nem tehetek róla, de minden ilyen sztori után kicsit úgy érzem, hogy átvertek. Most akkor vagy egy könyv-egy pár elven írjanak, és azt csinálják rendesen, vagy legyen belőle folytatásos családregény, de ne nyomja már el a főszereplőt egy kvázi mellékszereplő!
Arról nem is beszélve, hogy a BDSM vonal, amivel felteszem, pikánsabbá akarta tenni Ione a könyvet, elég... hogy is fogalmazzak... kapitális baromság volt.
Félreértés ne essék, felőlem mindenki úgy korbácsoltatja meg magát, ahogy csak jól esik neki, de ez a butított verzió minden volt, csak nem szexi. És ezt még megfejelte Gemmel.
Jesszus! Na, ott aztán van erkölcsi tanulság. Ha megtehettem volna, Roag elé vetem a nőt, csak takarítsuk el onnan, a hülyeségével együtt.
Úgyhogy már kezdtem azt érezni, hogy nálam ez a sorozat kerül a süllyesztőbe... csakhogy a végére összekapta magát a szerző.
Nem mondom, tele volt ez a rész számomra sületlenségekkel, és a legőszintébben végiggondolva az egyetlen értékelhető karakter Lidérc volt (ő viszont hibátlan!), mégis a végén be tudott dobni egy olyan csavart, ami visszarántotta a könyvet a szakadék széléről. (Csak Gemet írjuk már ki valahogy a sorozatból!)
Összességében véve a háttérkavarás és a világfelépítés nagyon is jó és élvezhető, csak még nagyon nincs összehangolva az adott könyvekbe előtérbe állított szereplők történeteivel.
Egyébként nem lett volna különösebben baj ezzel a résszel, ha nem olvasom el az írónő ajánlását. Úgy tűnik, hogy a kedvenc karakterekről írt részek rendre elbuknak a nagy erőlködésben, legalábbis számomra.
A "kínzás" túl sok, a "tálalás" túl kevés. Ha adhatok egy tanácsot: inkább ne szeresse a karaktereit Mrs. Ione!
A könyvet köszönöm az Egmont Kiadónak!
Értékelés:
0 megjegyzés:
Ne tartsd magadban...
Mondd el bátran a véleményed!